Szűrés

Hírek

2020.12.23 9:49

december 24 - 27  ZÁRVA
december 27 - 30  10.00-18.00
december 31         10.00-14.00
január 1 - 6              ZÁRVA

Tanúsítvány

SSL Certificate

cd Korpás Éva: Szívharang

cd Korpás Éva: Szívharang

cd Korpás Éva: Szívharang




<br />



Korpás Éva, a nagyszerű komáromi népdalénekesnő most hetedik nagylemezénél tart, legutóbb négy éve írtunk akkor aktuális és igen jól sikerült lemezéről. Azon a dzsessz és a népzene barátkozott – már az ötlet sem volt elvetélt, és az is számított, hogy a dalok magját végig a népzene adta, minden egyéb köré volt építve. Most még inkább folkban maradunk, és bár besorolhatnánk a Szívharang (Music Hungary Zeneműkiadó / Hangvető, 2020) című új lemezt világzeneként is, de felesleges lenne, egyrészt nagyjából annyira az, mint például a népzenétől inkább kissé kortárszenei irányokba mozduló Lakatos Róbert-féle Rév muzsikája, aminek egyébként Korpás Éva énekesnője is (róluk itt és itt írtunk), másrészt most nem kereskedelmi fogalmakat keresünk, hanem a tárgyalt lemez fókuszpontjait.

Korpás Éva hazai pályán maradt a Szívharang című lemezzel, egy kisebb kitérőt leszámítva a Felvidék muzsikája kíséri végig az énekesnő eddig talán legkomolyabb mondanivalóval bíró albumát.

 

A Tükrös zenekar egykori énekesnője ezúttal nem a gyerekekhez szólt, ezúttal a női szempontból megélt szerelmet próbálja bemutatni, annak minden szépségével és szívfájdalmával együtt. Ezt az érzelmi hullámvasutat nagyon jól átadjak a dalok, az ének és a hangszeres játék tökéletesen lett kitalálva hozzá. Pedig ha már csak a dalok címeit nézzük sorba az is jól átadja a történet felépítését, ami akár egy drámaként is funkcionálhatna. De ez a kortárs drámai beütés természetesen nem is véletlen, hiszen Laboda Róbert verse foglalja keretbe a szerelmi történetet. Laboda Róbert slammerként híresült el, majd költőként is bemutatkozott, de ez a népies világ távol áll tőle, Korpás Éva még is őt kérte fel, hogy a részletekben elhangzó verse kösse össze az egyes részeket.

 

1. Prológus

2. Dobbanás

3. Szívem-i, szíved-i

4. Szerelem

5. Keser

6. Elment a madárka

7. Válaszút

8. Keserű máz

9. Nélkülem s nélküled

10. Epilógus

11. Szívharang

 

 



Raktáron
3 200 Ft
A vásárlás után járó pontok: 320 Ft

Adatok

Cikkszám
5201573

Vélemények

Legyél az első, aki véleményt ír!

Kiegészítő termékek