Hírek

2020.08.28 16:44

Augusztus 29-én szombaton egésznapos nyitva tartással várjuk vásárlóinkat!

10.00-től - 18.00 óráig

Tanúsítvány

SSL Certificate

cd Kollár-Klemencz: Ég az erdő

cd Kollár-Klemencz: Ég az erdő
cd Kollár-Klemencz: Ég az erdő



<br />



Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat 2020. január 19-én először a MOMkultban halhatta élőben a közönség.

Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonós zenekarától. Az új lemez dalai ösvényeket taposnak ki a mindennapjainkon, amelyeken elindulva közelebb visznek elveszített ártatlanságunkhoz.

"Az új lemezen több kortárs versfeldolgozás is lesz, Borbély Szilárd volt az első versfeldolgozásom 2012-ben, ekkor indult a Rájátszás, ez a feldolgozás még akkor született. Sajnos Borbély Szilárd azóta már nincs köztünk, az ő emlékének is emléket állítunk most. Erdős Virággal a közös munka már a Legesleges című 2014-ben megjelent albumon kiteljesedett, de a Pápá nyugodj békében című dal később a Kistehén együttes Elviszlek magammal lemezére is felkerült, most pedig egy újabb formájában az Ég az erdő albumon is bemutatkozik. Kemény István egy Eric Satie feldolgozásra írt szöveggel van jelen, amelyet a Világ túlvégén címmel kifejezetten erre a zenére írt, A műanyag című alkotása pedig verbunkos köntöst kapott ezen a lemezen. Lackfi Jánossal 2019 nyarán dolgoztam együtt, a közös munkából született a Nem tudok élni nélkülem című versfeldolgozás dal." - mesélte Kollár-Klemencz László.

A zenei munkálatokban ifj. Csoóri Sándor is közreműködött, a moldvai-magyar csángó zenéből a Pusztinai nagy hegy alatt című dalban az ő játéka kapcsolja össze Kollár-Klemencz világát az autentikus népzenével.

Az új lemezen négy új dal is szerepel, amelyek Kollár-Klemencz László saját szerzeményei. Mindegyikben erős közeledés hallható a népzene irányába, amit személyesen ifj. Csoóri Sándor és felesége Kálna Natália erősít fel. A szövegek elementárisak, és következetes folytatásai a Rengeteg című album szövegvilágának.

Tracklist:


  • Ha volna szeretőm (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
  • Pusztinai nagy hegy alatt (csángó népdal feldolgozás)
  • Szomorú gyerekek karácsonya (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
  • Ég az erdő (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
  • Én Istenem altass el engem (szöveg: Borbély Szilárd / zene: Kollár-Klemencz László)
  • Tartsd meg Istenem (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
  • A világ túlvégén (szöveg:Kemény István / zene: Eric Satie...alapján)
  • Pápá nyugodj békében(szöveg:Erdős Virág / zene: Kollár-Klemencz László)
  • Nem tudok élni nélkülem (szöveg: Lackfi János / zene: Kollár-Klemencz László)
  • A műanyag (szöveg: Kemény István / zene: Kollár-Klemencz László)

 

 



Raktáron
6 000 Ft
A vásárlás után járó pontok: 120 Ft
Adatok
Cikkszám
5201577
Csomagajánlatok
Vélemények

Legyél az első, aki véleményt ír!

Kiegészítő termékek