<br /> A könyv bevezetője:
A magyar tánckutatás eredményeinek és forrásainak rendszerező európai összehasonlító vizsgálatát Dr. Pesovár Ernő és Dr. Martin György tánckutatók hagyták ránk örökül. Sokszor hallgattam mestereimnek, tanáraimnak tánctörténeti előadásait és írásaikban is olvastam ennek a munkának a fontosságáról. Különösen megragadott bennük az a gondolatsor, miszerint az európai csoportos vagy kórustáncok, körtáncok, füzértáncok, harci táncok, fegyvertáncok, ugróstáncok, mutatványos, ügyességi valamint szerelmi táncok az egyetemes tánctörténet legkorábbi szakaszához, az ókorhoz, azon belül is főként a görögökhöz kapcsolódnak. Ennek tényét a régészeti, ikonográfiai források, írásos emlékek, valamint a még ma is élő természeti népek domináns táncformái is tanúsítják. Így ezeket a táncformákat az emberiség közös gyökerű kultúrkincseként és a tánctörténet legkorábbi korszakának produktumaként tarthatjuk nyilván.
A görögök kereskedő népek voltak, így az ókorban meghatározták egész Európa kultúráját. A görög birodalom a kezdetektől az északi Makedóniától és Trákiától kezdve egy hatalmas szigetvilágon át egész Kis-Ázsiáig eljutott, így természetes, hogy kultúrájuk minden téren kihatott az elfoglalt területekre. Tánc tekintetében is hatalmas örökséget hagytak az emberiségre, hiszen az ihletet abból a vallási mitológiából merítették, amihez foghatót egyetlen más ókori népnél sem tapasztalhattunk. Így vált a görögök mozgáskincse, valamint a mozgásformák jelentéstartalmai az európai táncművészet közkincsévé és tápláló forrásává. Később persze a görögökre is hatott a hosszú török elnyomás, de kétségtelen, hogy az ókorban meghatározó szerepet töltöttek be a táncos hagyományok, rítusok továbbörökítésében.
A közép-európai tánckultúrákban kissé lassabban, de töretlenül mentek végbe a meggyorsult újkori nyugati fejlődés folyamatai. Délkelet-Európa tánchagyománya viszont a kényszerű megrekedés miatt az antik jegyeket és táncformákat szinte napjainkig fenntartotta. Az évszázadok alatt ezek a táncok a fejlettebb társadalmakban sem tűntek el teljesen, hanem a társadalmi fejlődés magasabb fokain őrizték meg azok jellegzetességeit, illetve a táncoknak egyre rendezettebb, bonyolultabb formáit hozták létre. Az idők során a folyamatos európai migrációk is igen erős befolyással voltak Európa táncaira. A táncok kezdeti kultikus, rituális szerepe idővel eltűnt és egyre inkább előtérbe került a tánc szórakoztató funkciója.
Az ókori művészetek jelentős forrásanyagot biztosítanak a kor táncainak megismerésére. A képzőművészetek rendkívül sokat merítettek a táncok gazdag formai és mozgáskincséből, ezeknek köszönhetően formailag rekonstruálhatjuk az ókor táncait. A forrásokon jól nyomon követhető a táncok fejlődése. A csoportos kórustáncok mellett idővel egyre inkább előtérbe kerültek a harci, ügyességi, mutatványos és szerelmi táncábrázolások. Az antik színházakban megjelenő lírai, epikai és drámai elemek váltakozásai is egyre inkább segítették, bővítették a táncformákat és a táncosok mozgásterét.
Az ókori táncok vizsgálatát a nemzetközi szakirodalomban illetve a régészetben is használatos kategóriákat figyelembe véve, valamint a magyar tánckutatók által létrehozott osztályozási rendszert alkalmazva végeztem. Arra vállalkoztam, hogy hidat építsek az antik és a középkorból fennmaradt európai táncok között a kötetben szereplő források segítségével. A könyv gyűjteményes kötet, nem tudományos mű. Tartalmazza mindazokat a forrásokat, melyek segítenek a mediterrán világ táncainak, illetve európai kapcsolatainak megismerésében.
Bízom abban, hogy a jövő tánckutatói és tánctörténészei folytatják ezt a munkát, hisz a középkor, a reneszánsz, a barokk és az új idők korának táncait is fel kell dolgozni a vázolt szempontok szerint egész Európában, azért, hogy a tánctörténet fejlődését nyomon követhessük.
