Kalárisnak mondik...

Balázs Kovács Sándor, Decsi-Kiss Mária és Nagy Gyöngyi könyve hiánypótló, hiszen a sárközi gyöngymunkákat elemző, összefoglaló, valamint a készítésükhöz általános útmutatást adó mű eddig nem született.

A kiadvány néprajzi alapokra helyezve nyújt átfogó ismeretet a sárközi gyöngygallérokról, a Kárpát-medence viseletkultúrájában egyedül-állóan változatos készítésű, formájú és színharmóniájú ékszereiről és a népviselethez kapcsolódó gyöngyös öltözékkiegészítőkről.

A kiadványban a szerzők a budapesti Néprajzi Múzeum, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum és a pécsi Janus Pannonius Múzeum anyagából, valamint magángyűjteményekből válogatva mutatják be a sárközi gyöngygallérok általuk ismert készítési módját. A néprajzi háttér bemutatásán túl az is szándékuk, hogy a népi ékszerkészítőket segítsék a gyöngyfűzés gyakorlatában.

Andrásfalvy Bertalan ajánlása:

A népművészet nem a szabadidő eltöltését szolgáló luxus, hanem az emberi kapcsolatok, a szeretet kifejezése. Alapvető szükséglete egy egészséges társadalomnak és az abban élőknek, tehát nem egyszerűen néhány ember megélhetését, keresetét, foglalkozását szolgálja., A népművészeti alkotás nemcsak néhány emberé, nemcsak a termék előállítása fontos, hanem maga az alkotás folyamata és öröme a megtanult „stílusban”, amely az egész kisebb-nagyobb közösséget is jellemzi. A polgári – városinak is nevezhető – társadalomban a művészek alkotásaik értékesítéséből élnek, többnyire magányosan, saját alkotásaikban új, másokétól különböző sajátságok felmutatására törekedve. A napjainkban eltűnőben lévő népművészet minden területének – díszítőművészet, népköltészet, népdaléneklés, néptánc – oktatásával nemcsak egy közösség, hanem az egyén szépalkotásra való igényét, életszükségletének kielégítését is szolgálhatjuk.

Ez a fényképekkel, rajzokkal, magyarázatokkal és szakirodalmi hivatkozásokkal gazdag munka példamutató tankönyvnek is tekinthető a hagyományos népművészet megismeréséhez és mai felhasználhatóságának mikéntjéhez. A művészet a lassan eltűnő néphagyományban az ember társas kapcsolatainak segítője,  lényegének, a szeretet kifejezésének az eszköze. Az emberi társas kapcsolat a legszükségesebbek közé tartozik. Az egyén szoros szülői, családi, rokonsági, helyi, és tágabb körű közös nyelvi, műveltségi kapcsolat nélkül elmagányosodik, boldogtalanná válik. Egész népcsoportok halhatnak ki emiatt, amint ezt több esetben magyar vonatkozásban is láthattuk. Az egyén a kapcsolódási vágyának közlését, a szeretet kimutatásának módját, mikéntjét az elődök utánzásával tanulta meg. Nem pontos másolásával, hanem a mondanivaló lényegének egyéni megformálásával. Az anya is kicsinyét ölelve utánozza annak hangját, mozdulatait, hogy így aztán a gyermek módosítva, újraalkotva, de saját anyjától tanulja meg ezeket a kifejezési módokat. Lényeges maga az utánzó alkotás is, hiszen a teremtés örömét kapja meg így az utód. Érvényes ez a nyelvre, énekre, táncra, de a teremtő kézművességre, hímzésre, szövésre, viseletre is. A művészi alkotás egy eltanult módja, egyéni utánzása jellemezte az alkotást a hagyományos népművészetben. Ez a tankönyv is arra tanít, hogy az egyéni utánzással tanuljunk meg alkotni, de úgy, hogy abban a közösség is megjelenjen