Bevezetés a koreografálás világába

Előszó 3
Bevezetés 5
Koreográfia 7
A koreográfus 13
A koreográfiák funkcionális csoportosítása 17
A koreográfia mibenléte 23
Téma – mondanivaló – eszköz 26
A magyar néptánc színpadi megjelenésének főbb típusai 29
Helyzetgyakorlat – etűd – koreográfia 33
A koreográfia készítésének menetéről általában 37
A koreográfia részei 48
Koreográfiai formák 57
A koreográfia készítés elméletének néhány alapvető kérdése 69
Szimmetria – aszimmetria 74
Szóló – kar 77
Egy vagy több test mozgása a térben 80
A színpad, a színpad terei 82
A színpad hangsúlyos részei 86
A színpadi mozgások erőfoka 89
Díszletek, jelmezek, kellékek, világítás 93
„Sorvezető” 98
Összefoglalás 103
Felhasznált irodalom 106
Ajánlott irodalom 108
Képek forrásai 109

Előszó
Sokoldalú, színes, nívós színpadi táncművészetünk igényes koreográfiai kultúrával rendelkezik. Joggal tehetné fel az Olvasó a kérdést, hogy akkor miért van szükség erre a szakkönyvre?
A válaszban engedtessék meg nekem némi személyes élmény. Amikor a Magyar Táncművészti Egyetemen (akkor még Magyar Táncművészeti Főiskola) elindult az osztott rendszerű pedagógusképzés, a Néptánc Tanszék vezetője, Zórándi Mária felkért a Táncos és Próbavezető alapszak egy új tantárgyának, a Próbavezetési és Koreográfiai ismeretek c. tárgynak a tanítására. Akkor már eléggé ismert és elismert koreográfusnak számítottam, aki a rövid, 5-6 perces koreográfiáktól a Szegedi Szabadtéri Játékok kétfelvonásos műsorainak koreografálásában, illetve rendezésében is közreműködött. A hazai színpadok mellett külföldön is végeztem alkotói tevékenységet, ami döntően a néptánc táncműfajban valósult meg. Ezen előzmények után, egyrészt rendkívül megtisztelőnek tartottam a feladatot, másrészt úgy gondoltam, hogy a személyes tapasztalatok és a szakirodalom segítségével hamar összeállítok egy tematikát, ami alapján a képzést zökkenőmentesen és szakmailag is magas színvonalon tudom majd folytatni. A munka elkezdésekor kellett rádöbbenem arra, hogy igazából a koreografálás, a koreográfia készítés tárgykörében magyar nyelvű szakirodalom alig létezik. A balett, társastánc és a kortárs -, moderntánc területén még akadtak írások, fordítások, de a néptánc koreografálásával kapcsolatosan alig lehet szakirodalmat találni. Mindezek után a fellelhető papír alapú és internetes dokumentumok hosszas gyűjtése, rendszerezése és feldolgozása következett. Így állítottam össze azt az anyagot, ami egyrészt tükrözi véleményemet a koreografálás tárgyköréről, másrészt összegezi eddigi ismereteimet, harmadrészt a képzéseken, továbbképzéseken jól használható. Az anyag jól hasznosíthatóságát bizonyítja, hogy a közelmúltban jó néhány képzésen, továbbképzésen tartottam előadást, bemutatót, amelyek nagy sikert arattak a hallgatóság körében.
A kiadvány az amatőr és a hivatásos színpadi táncművészet bármelyik táncműfajában koreografáló kollégák érdeklődésére számíthat, ugyanis tartalmai jól adaptálhatóak a tánc minden egyes műfajában. Mindezeken túl a táncművészet felsőfokú képzésében részt vevő hallgatók is hasznosan forgathatják a könyvet, hiszen akár táncművészként, akár pedagógusként is kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol az elvégzett munka összegzését egy koreográfia jelenti. A mű hasznos olvasmány lehet az alapfokú és a középfokú művészetoktatás mestereinek és növendékeinek is, hiszen kiindulási alapja lehet jövőbeli hivatásuknak, speciális érdeklődésüknek. Mindezeken túl az általános, az emberi műveltséggel kapcsolatos tartalmai alapján a laikus közönség is érdeklődéssel forgathatja a könyvet. 

Bevezetés
Ha abból indulunk ki, hogy a mozgás, a tánc az egyik legösszetettebb és legkifejezőbb kommunikációs lehetőség, akkor kulcsfontosságú az, hogy milyen formában használjuk akár hétköznapi, akár színpadi környezetben? 
Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a tánc egyidős művészet az emberiséggel, s hogy a táncművészet történetét tudottan vagy tudatlanul, de végigkísérte a koreográfia, a koreografálás története. Mindezekből következik, hogy a koreográfia minősége, kifejező ereje kulcsfontosságú szerepet tölt be a kommunikációs folyamatban. Az a kommunikációs zaj, amit a kommunikáció elmélet órákon tanultunk, azoknak a tényezőknek, illetve koreográfiai hiányosságoknak foghatók fel, amelyek zavarják a megértést, a befogadást. A kommunikációs folyamat alapvető struktúrája szerint a táncművészetben a feladónak a koreográfust, az üzenetnek a koreográfiát, a befogadónak pedig a közönséget foghatjuk fel. Az üzenet döntően a mozgás és a mozgásból testet öltő forma, a koreográfia kódján keresztül jut el a címzetthez, a közönséghez. Ahhoz, hogy a kommunikáció (a befogadás) létrejöjjön, fontos, hogy a kommunikációs folyamatban résztvevők többé-kevésbé közös kódot használjanak. Erre példa, hogy a mai színpadi táncművészet közönsége közül az idősebb korosztály inkább a klasszikusnak mondható formanyelvezetű (például autentikus néptánc, klasszikus balett) koreográfiákat preferálja. Ők előzetes ismereteik alapján e mozgások dekódolását tudják a legkönnyebben elvégezni. A közös, de legalább értelmezhető kód adja aztán azt az élethelyzetet, amiben az üzenet funkcionál. A funkcionálás maga a kontaktus, ami a feladó és a vevő között a dekódolás folyamatában megvalósul. A fenti sorok egyértelművé teszik, hogy a befogadható koreográfia mennyire fontos a színpadi táncművészetben. 
Mindezen gondolatok, illetve a szakirodalom hiánya inspiráltak arra, hogy a koreográfiával, a koreográfia készítéssel kapcsolatos ismereteimet, információimat, véleményemet összegyűjtsem, s e kiadványban rögzítsem. Mivel szakirodalom igen gyéren található e témakörben, ezért jó néhány esetben az információmorzsákból, illetve a tapasztalatokból összeállított saját elképzeléseimet, rendszereimet írtam le. Ilyen például a magyar néptánc színpadi megjelenésének fő irányzatairól szóló rész. Mindezeken túl egy hiánypótló művet kívántam összeállítani. A címben (bevezetés) utalok arra a szándékra, miszerint nem egy, a témával kapcsolatos, minden területet érintő kiadványt akartam megírni, hanem inkább egy alapvetés jellegű, gondolatébresztő, vitaindító könyvet állítottam össze, ami a téma azon területeire tér ki, amely a koreográfia készítés – számomra - legalapvetőbb ismereteit rögzíti. Ennek megfelelően írtam például a koreográfia készítésének menetéről, a koreográfia típusairól, a színpad erős és kevésbé erős részeiről, stb. Ugyanakkor nem tértem ki olyan témákra, amelyek bár fontosak a koreografálás szempontjából, de már valamelyik szakkönyvben jól értelmezhetően, s a téma megértéséhez szükséges mértékben kifejtésre kerültek. Így például nem kívántam a tánc általános jellemzésével külön foglalkozni, mert azt a közelmúltban megjelent Tánc-OK (Demarcsek-Mező-Mizerák, 2012, 31-57.) című kiadványban Demarcsek Zsuzsa összefogottan megtette. Olyan problémákra sem tértem ki részletesen, mint például az előadó és a koreográfia, vagy a befogadó és a koreográfia kapcsolata, amely témák egyrészt lényegi mivoltukból adódóan önálló tárgyalást, megjelentetetést igényelnének, másrészt e témák feldolgozásához elmélyült kutatásokra lenne szükség. Mindezen témákat, kutatásokat a jövőbeli munkám feladatának tekintem, amelyeknek eredményei akár önállóan, akár gyűjteményes formában foglalkoznának a koreografálással, a koreográfia készítés tudományával.