+36-1/2391199 | rendeles@neptanckellek.hu
A Rengeteg című album Kollár-Klemencz László harmadik szólóalbuma.Az anyag szorosan követi a 2008-ban megjelent, Ember a Fán című első, valamint az Erdős Virág verseinek feldolgozását tartalmazó, 2014-es második szólóalbum, a Legesleges hangulatát, szövegcentrikusságát, személyességét. A klasszikus és népzenei hagyományokon nevelkedett, kiváló zenészek működnek közre a lemezen, s kísérői a a szólókoncerteknek.„Soha semmi nem érdekelt annyira, hogy csak azt az egyet csináljam. Talán mégis egyetlen dolog: menni az erdőben, bele a sűrűbe, a messzeségbe árkon-bokron át, mindig csak beljebb és beljebb.”A Rengeteg című albumot ennek az útnak, felfedezésnek a vágya hozta létre. Kollár-Klemencz László dalai az erdő mélyéből.A kamarazenekar magját három vonós alkotja: brácsán a nagyszabású cigányzenei produkciókban hallható Ónodi László játszik, csellón a klasszikus nagyzenekarokkal koncertező Valkó Béla, bőgőn pedig a Kistehén zenekarból Vajdovics Árpád, a magyar zenei underground és worldmusic meghatározó alakja. Zongorán Weil András fiatal zongorista játszik. A lemezen és a koncerteken Mákó Kató dobol régizenei és népzenei ütős hangszereken, valamint énekel.„A Rengeteg zenéjével és szövegeivel elsősorban a természetben mélyül el, keresve a sokszor elfeledett tiszta, egyszerű kapcsolatot ember és természet között, valamint ember és a saját természete között olyan hozzáállással, amely szembe mer nézni a valósággal, mégis meggyőződéssel hisz az ideákban”Kollár-Klemencz László - ének, gitárZenészek:Mákó Kató - ütősök (moldvai nagydob, jembe), vokálÓnodi László - brácsaVajdovich Árpád - bőgő, vokálValkó Béla - csellóWeil András - zongora, vokál, ütősökVendég: Juhász Orsolya Anna - énekSzöveg: Kollár-Klemencz László, kivéve a „Csaka szavak” – Kollár-Klemencz László-Rèvai SáraZene: Kollár-Klemencz László, kivéve a „Rengeteg” és a „De szeretnék ” – Kollár Klemencz László-Weil András, „Követ a Nap” – Kollár-Klemencz László-Valkó BélaHangmérnök: Cserny Kálmán Keverés: Schram Dávid ∂ Producer: Kollár-Klemencz László1. Csak a szavak 2.372. De szeretnék 4.403. Iszom a bort 3.264. Egyetlen cigaretta 3.255. Úgy szerettem beléd 3.276. Beszéljünk Zoli 3.497. Szarvasbőgés 2.448. Rengeteg 5.519. Követ a nap 2.5610. Meséld el fiam 2.1411. Elrontottak 4.2812. Hatalmas emberek 2.27