Kisalföldi gyermekjáték-dalok és mondókák

Kodály Zoltán írja a Magyar Népzene Tára Gyermekjátékok c. kötetének Előszavában:
 
Aki nem szereti a magyar népet, leghamarabb a gyermeken át fogja meg-szeretni, amint e játékok varázslatos kaleidoszkópjából felé sugárzó, s a pajkos hetykeségtől a gyengéd ellágyulásig váltakozó száz arcát figyeli és meg-ismeri? Szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt föl, hogy nem volt része bennük. Annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag meg-tanulni, mert enélkül nem férkőzik a gyermek lelkéhez. Csak itt látja, hogyan tükröződik a világ a gyermek lelkében.
    A Kisalföld gyermekjáték-dalai, mondókái csecsemő kortól serdülő korig végigkísérik a gyermek életét, annak minden mozzanatát. Először nem is ő játssza ezeket, hanem vele játssza a föléje hajoló édesanya, vagy más felnőtt, amint altatót dúdol neki, vagy tisztába tevéskor tornáztatja, majd később állni, járni tanítja. Ezek segítségével a beszélt nyelv mellett zenei anyanyelvét is el-sajátítja. Mindez természetesen örömet okoz neki.
    Ma sajnos, a legtöbb gyermek úgy nő föl, hogy mindezekből semmit sem kap. Azért különösen meg kell fogadnunk Kodály Zoltán szavait:  aki úgy nő fel, hogy nem volt része bennük, annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag megtanulni. Különben nem látja: hogyan tükröződik a világ a magyar gyermek lelkében. Ha meg nagyobb gyermekként van alkalma utólag megtanulni, ő is dúdolhatja az altatókat babájának, kisebb testvérének, gyermekpajtásának.