<br /> Ebben a kötetben a vele élő családtag a kalauz a géniusz mindennapjainak során; ami lejegyzésre érdemes az Apával kapcsolatos, a család által ott és akkor fontosnak tartott események közül, az mind megtalálható ebben a krónikában. Közéjük tartoznak persze a csillagórák is, a művek keletkezésének, a hangversenyeknek, a népdalgyűjtő utaknak ezernyi adata - pótolhatatlan forrásként a szakember számára. De más súllyal: a köznapi örömök, méltatlan gondok, apró bosszúságok közé ágyazottan. Ám ez nem kisebbíti az emberfölötti jelenséget: hiszen a mesterművek születése, a mennyet és a poklot járó előadóesték még nagyobb csodává magasodnak így. Erőt ad, hogy mindez létrejöhetett hivatalok packázása, a beteg családért aggódás, a hangversenyeket előkészítő lélekölő levelezés közepette, zsúfolt vonaton ingázva Budapest és Rákoskeresztúr között, villany nélküli lakásban spirituszlámpa mellett, a népdalokkal együtt bolhát is gyűjtve, miközben az öröm a kiránduláson szedett kis virág, különös rovar, a kertben érett tíz szem korai cseresznye. Vagy a harmincas évek végén: tudva, hogy élni csak itthon lehet - de vajon lehet-e? A krónika tárgyilagos adatok, idézetek ezreinek láncára fűzve tárja elénk Bartók életútját. És mégis, amikor az utolsó oldalon azt olvassuk: elhunyt, a New-York-i West Side Hospitalben, déli 12 óra előtt (Magyarországon ekkor délután 18 óra volt), annál nincs szívszorongatóbb megfogalmazása az iszonyú magánynak, a mérhetetlen távolságnak, amely örökre elválasztotta életének és művészetének legmegrendítőbb és legboldogítóbb élményétől: kedves magyar, román, szlovák parasztjaitól, a havasi legelők tücsökzenés csöndjétől.
