+36-1/2391199 | rendeles@neptanckellek.hu
"A lemez címadó dalaként egy kalotaszegi népdal első sorait, illetve annak feldolgozását választottuk," Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…". Többféle szempontból is találónak tartjuk ezt a címet. Az egyik az a tény, hogy legutóbbi lemezünk a " Senki nem ért semmit." című, amely nem csak autentikus magyar népzenét, hanem tradicionális blues muzsikát, József Attila Bolyongok című versét, no és meglepetésként alternatív rock muzsikát is magában foglal, sokak szerint egy új irányzatot hozott létre a magyar zenei életben. Ezt a szakma 2007 évben a MAHASZ Fonogram díjával jutalmazta, amely az év zenei albuma címet jelentette világzene kategóriában. A közönség elismerését mindenképpen bizonyítja, hogy 2007 novemberében ez a lemez Aranylemez lett. Ez a népzenei szakmában nagy elismerést jelent.Mivel az új lemezen is követni szándékozunk azt a hagyományt, hogy miközben megőrizzük a régi szép magyar népzenei értékeket, nyitunk a változó világunk felé is, hogy a népzene igazi szépségét azoknak is meg tudjuk mutatni, akiknek talán kevesebb alkalmuk van a vele való találkozásra. Ahogy az előző lemezünk sikere is igazolja, akkor " Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…"Ez a képzeletbeli vonat nemcsak térben, de időben is elvisz minket olyan helyszínekre, ahová mi már nem juthatunk, de jó emlékeket idézhet fel és mellette kellemes szórakozást is, ígér." - Csík zenekar
ifj. Barcza Zsolt - cimbalom, tangóharmonika, énekBartók József - bőgő, ütőgardon, énekCsík János - hegedű, énekKunos Tamás - brácsa, énekMajorosi Marianna - énekMakó Péter - szaxofon, klarinétSzabó Attila - hegedű, gitár, ének
Közreműködnek:Bolya Mátyás - kobozCsurai Attila - tamburaDresch Mihály - szaxofon, énekLovasi András - ének (ráadás)Pál István "Szalonna" - hegedűSzabó János - tamburabrácsaSzokolay Dongó Balázs - furulya, szaxofon
1. Az árgyélus kismadár... / The little bird that flies from branch to branch...2. Madárka, madárka... / Little bird, little bird...3. Kalocsai katonadal, csárdás, friss és mars / Soldier's song, csárdás, fast dance and march from Kalocsa4. Gyimesi héjsza szívből, bár egy kicsit gátlástalanul / Héjsza from Gyimes whole-hearted, and somewhat unrestrained5. Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... / If the train has started, let it run...6. Vas megyei népdal, régi lakodalmi csárdás Szombathelyről / Folk song from Vas county, old wedding csárdás from Szombathely7. Most múlik pontosan / It is just going by8. Csillag vagy fecske / Star or swallow9. Bánat, bánat / Sorrow, sorrow10. Magyarpéterlaki asztali nóta, forduló és cigánycsárdás / Table song, turning couple dance and gypsy csárdás from Magyarpéterlaka11. Szórakoztató pásztordal mulatozáskor / Shepherd's drinking song12. Kiskunhalasi hallgató csárdás és friss / Music to listen to, slow and fast csárdás from Kiskunhalas